„Isten nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki” (Jn 1, 18)

A „testté lett” Jézus Krisztusba vetett hittel, a jánosi ige kulcsfontosságú a tökéletes szeretet megértéséhez. Jézusban Isten szeretete láthatóvá lett, minden tettében és szavában, születésétől kezdve. Nem véletlen, hogy az angyalok betlehemi éneke békét hirdet a földön élő jóakaratú embereknek, akiket Isten szeret: Jézus lesz a Megváltó, a kiengesztelő, a békét hozó. És miközben végigjárja a falvakat és városokat hirdetve az örömhírt (evangéliumot), kiengeszteli az embereket egymással és önmagukkal, megbocsátást ajándékoz nekik, gyógyulást ad, minden szenvedőhöz jóságosan közeledik, és reményt ébreszt a reménytelenül kétségbeesetteknek. Testi közeledés ez, amely kézrátételben, megérintésben és érinteni hagyásban nyilvánul meg; megszokott gesztusok, amelyekkel mindenkihez, még a leprásokhoz és a nyilvános bűnösökhöz is közeledik. Egész élete a szeretet himnusza, az Atya Isten irgalmas és szelíd szeretetének kinyilatkoztatása, egészen az utolsó „Beteljesedett” (Jn 19, 30) szaváig, amely a teljes és tökéletes szeretet jele, amelyben megbocsátást ajándékoz még gyilkosainak is, és mindenkivel kiengesztelődve hal meg. És akkor Isten kezébe helyezi életét (vö. Lk 23).

Ennek a termékeny szeretetnek a jele a megnyílt oldalából kifolyó víz és vér: megszületik az Egyház, amely az Ő új és egyetemes „teste”, amelyet az anya és a szeretett tanítvány jelképez, akik kölcsönösen fogadják és ajándékozzák a vendégszeretetet.

Ha a Feltámadott az égbe emelkedik, az Ő „teste”, az Egyház itt marad a földön, mint a megtestesült szeretetet folytatása. Az Egyház lesz az igazi tanítványok mértéke és ellenőrzése, akik azt a küldetést, missziót kapták, hogy az Ő tanúi legyenek, hogy ismételjék gesztusait és szavait (vö. Mt 25), hogy hirdessék és újjáélesszék a reményt, konkrét formában megmutatva, hogy Isten minden emberhez közel van, mindenkivel találkozik, kivétel nélkül, hogy Benne mind „eggyé” válnak (vö. Gal 3, 26-28).

Ezért Krisztus Egyházának testében élni, nem biztonságos védelmet jelent, hanem felismerést: mindenkiben felismerni a testvért, kezdve a közelünkben élőkkel, hogy megtapasztalva Krisztus édes szeretetét, együtt mutassuk meg azoknak is, akiket nem ismerünk, sőt kiterjesztve ellenségeinkre is, akiket testvérnek tekintünk, azzal a vággyal, hogy ők is elnyerjék Krisztus életét. Az eltévedtben és az ellenségben nem a gyűlöletet és a tévedést fogjuk szeretni, hanem az Isten előtt értékes személyt, és azt, amivé szeretnénk, hogy váljon.

És akkor mindig érezni fogjuk a megtestesült Szeretet jelenlétét magunkban és világunkban.