A festmény a Nagykárolyi Kalazanci Szent József templom egyik mellékoltárának a képe. A kép 1780-ban készült, címe
Avellinói Szent András halála, e kép szerzője is Johann Ignaz Cimbal aláírás és keltezési dátum viszont ezen a képen nincs. Leltári száma k. 164 (152), mérete 330 x 190 cm. Ezt a festményt is restaurálták már korábban.
Életrajza
Avellinói Szent András 1521-ben születik Castronuovo olaszországi helységben, majd Nápoly városában hal meg 1608. november 10-én. Születésekor Lancelotto névre keresztelték, neve Lancelotto Avellino volt. Élete során szerzetes, pap, jogi doktor, majd nápolyi érseki ügyvéd. Tanulmányait Velencében végzi, majd 1545-től Nápoly városában jogot tanul, ahol megismeri a theatinus szerzetesi rend egyik alapítóját, Thienei Szent Kajetánt (Gaetano dei Conti di Thiene).
A theatinusok rendje (Clerici regulares Theatini) az Ágostonrendi Regula (a szerzetesrendek által használt szabályok) alapján jött létre 1524-ben. Céljuk az igehirdetés és a liturgia minél tökéletesebb végzése volt.
1551-ben Avellinói Szent Andrásra rábízták a Sant’Arcangelo a Baiano nevű apácazárda szerzetesi rendjének felülvizsgálatát és megreformálását, ahol szigorú belső szabályzatot akart alkalmazni, ezt azonban sokan nem vették jó néven és ebből kifolyólag súlyosan megsebesítik. Theatinus szerzetesek ápolják és segítik gyógyulásában.
Felgyógyulva, 1558-ben elhagyja a Lancelotto nevet és ettől kezdve, mivel Szent András apostol nevét vette fel, szerzetesi neve András lesz és ekkor lép be a theatinus szerzetesi rendbe és fogadalmait két ponttal egészíti ki: állandóan meg fogja tagadni saját akaratát és örökké a tökéletességre fog törekedni. Sokat foglalatoskodik a betegek és a haldoklók halálra való felkészítésében, lelkileg és testileg egyaránt. Ezen kívül a későbbiekben főleg az ifjúság lelki üdvéért és neveléséért fáradozott.
Avellinói Szent András a katolikus reformáció fő támogatója ezért örökké igyekezett a theatinusi rend és az egyházi megújulás szellemében nevelni a rend fiataljait. Milánó és Piacenza után, 1582-től egészen haláláig ismét Nápolyban él.
Halála hirtelen, mely a szentmise kezdetekor éri utol a San Paolo Maggiore templomban. Nápoly és Szicília védőszentje. 1624-ben boldoggá, majd 1712-ben szentté avatják.
Avellinói Szent András ünnepe november 10-én van. A készületlen haláltól való megmenekülés kegyelméért,
váratlanul bekövetkezett halál, agyvérzés esetén szoktak hozzá imádkozni. A
jó halál kegyelméért szokták a közbenjárását kérni.
Tisztelete
Avellinói Szent András nem tartozik a gyakran ábrázolt szentjeink közé, ha mégis találunk a Szentet ábrázoló képet, ezen legtöbbször, ugyanúgy ahogyan a nagykárolyi oltárképen is, a halálának a pillanatát mutatják be, amikor a Szent összeesik.
Ábrázolása
Egyházmegyénkben két festmény található e témában, mindkettő bécsi barokk és gróf Károlyi Antal korából, és az általa építtetett templomokan található: Nagykárolyban és Krasznasándorfaluban.
A Kalazanci Szent József templom oltárképén Avellinói Szent Andrást látjuk amint misézni indul az oltárhoz, de közben meginog és kísérője karjaiba hanyatlik, míg a hátuknál álló négy tagú csoport fájdalmasan tekint a jelenetre.
A kép egy többalakos kompozíció melynek a központi alakja Avellinói Szent András. A megbicsaklott testet két oldalról segítik meg, hogy el ne essen. Az oltáron két égő gyertya, fölötte pedig egy feszület látszik. A kép alsó felében, a földi szférában még látható egy szenteltvíz- tartó és szóró, középen egy csengettyű, valamint egy fali konzolon álló tálca, rajta két ampolnával. A kép bal alsó sarkában egy széken egy aranyozott szélű vörös brokát élénkíti a festmény kromatikáját. A felhők felett a kép felső részében a várakozó angyalok mellett egy trónus és a Szentháromság szimbóluma egészítik ki a kép kompozícióját.
Ugyanitt szeretném felhívni a figyelmet a kép egy alig kivehető részletére, mely a bal alsó sarokban található. Mivel mi még nem találkoztunk hasonló esettel, ezért hát bemutatjuk és megpróbáljuk értelmezni. Véleményünk szerint a művész a kép megfestése közben módosításokat hajtott végre az eredetileg elképzelt kompozícióján, ezt támasztja alá a fentebb említett részen kísértetként feltűnő ülő
személy alakja. A fejét részben takarja a két ampolna, a testét pedig a vörös színű brokát, amelyen viszont, ha jól megfigyeljük egy gyermek keze körvonalazódik.
A művészek több esetben is változtatásokat, módosításokat végeznek egy festmény alkotása közben. Ezek a változtatások (pentimento) legtöbb esetben csak röntgen vizsgálattal, infravörös fénnyel fényképezve, vagy ritkán surló fényben látszanak, de esetünkben ez szabad szemmel is jól kivehető, hiszen jelen képen a festő nem festett rá újabb réteget, így ezt a részletet nem takarta el.
Nos a kérdés csak az, hogy ez csupán véletlen vagy a szerző akarattal hagyta ránk, utókorra e talányt. Ezen mindenképp érdemes elgondolkodni és talán idővel többet tudunk meg ezzel kapcsolatosan. Átböngészve a világhálón fellelhető e témához tartozó képeket találtam egy rokoníthatót, mely lehetséges, hogy befolyásolta Cimbal mesternek az eredeti elképzelését. Az oltárkép Johann Carl Loth német barokk festő 1677-ben készült alkotása, melynek címe: Avellinói Szent András halála az oltár lépcsőin (Tod des Heiligen Andreas Avellinus an den Stufen des Altars) és mindmáig a München városában található Theatinusok templomában (Theatinerkirche) látható.
Puskás Éva – restaurátor
Hálás köszönet illetia szatmári restaurátorokat Sulyok Lászlót és Puskás Évát a festmény felújításáért,
Czumbil István tanár urat, egyháztanácsosunkat a keret aranyozásáért,
Kaltenbacher Pál és Rolland kaplonyi mestereket a festmény levételéért és feltételéért,
Méhi József vállalkozót a festmény szállításáért, és azt a
személyt, aki a festmény felújításához támogatást nyújtott.
