kalazanci.ro

1. Éhezőknek ételt adni

2. Szomjazóknak italt adni

3. Szegényeket ruházni

4. Utasoknak szállást adni

5. Betegeket látogatni

6. Börtönben levőket látogatni

7. Halottakat eltemetni 

³¹Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. ³²Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. ³³A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. ³⁴Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta.
³⁵Mert éheztem és ennem adtatok,
szomjaztam és innom adtatok,
idegen voltam és befogadtatok engem,
³⁶mezítelen voltam és felöltöztettetek,
beteg voltam és meglátogattatok,
fogságban voltam és eljöttetek hozzám.’
³⁷Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? ³⁸Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? ³⁹Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?’ ⁴⁰A király így válaszol majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.’ ⁴¹Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ‘Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült.
⁴²Mert éheztem és nem adtatok enni,
szomjaztam és nem adtatok inni,
⁴³idegen voltam és nem fogadtatok be,
mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl,
beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.’
⁴⁴Erre azok is megkérdezik: ’Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?’ ⁴⁵Akkor ő így felel majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.’ ⁴⁶És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.« (Mt 25,31-46)

1. Éhezőknek ételt adni

Istenünk, te jóságos vagy minden teremtményedhez,
és mindenkinek gondját viseled.
Adj nekünk tevékeny szeretetet éhező embertársaink iránt,
hogy megszűnjék éhségük,
és szabad szívvel, gond nélkül szolgáljanak neked.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: Éhínség idején, vagy általában az éhezőkért)

¹⁷Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a mezíteleneknek adtam, s ha láttam, hogy meghalt valaki népemből és kivetették Ninive falai mögé, eltemettem. (Tób 1,17)

⁷Nem adtál vizet a fáradtnak s az éhestől megtagadtad a kenyeret. (Jób 22,7)

¹⁷Egyedül fogyasztottam-e falatomat, és nem kapott-e belőle az árva is? (Jób 31,17)

²Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. (Mt 4,2)

¹³Amikor Jézus meghallotta ezt, visszavonult onnan bárkán egy puszta helyre, egyedül. A tömegek tudomást szereztek erről és követték őt gyalog a városokból. ¹⁴Mikor kiszállt, meglátta a hatalmas tömeget. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította a köztük lévő betegeket. ¹⁵Mikor este lett, odamentek hozzá a tanítványok és azt mondták neki: »Sivár ez a hely és az idő is eljárt már. Bocsásd el a tömeget, hogy a falvakba menjenek és ennivalót vegyenek maguknak.« ¹⁶Jézus azonban azt mondta nekik: »Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni.« ¹⁷Azok ezt felelték neki: »Nincs itt másunk, csak öt kenyér és két hal.« ¹⁸Azt mondta nekik: »Hozzátok ide azokat.« ¹⁹Megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, megtörte a kenyereket és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. ²⁰Mindnyájan ettek és jóllaktak. Végül fölszedték a megmaradt darabokat, tizenkét tele kosárral. ²¹Mintegy ötezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és gyerekeket nem számítva. (Mt 14,13-21)

³²Jézus pedig magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: »Megesik a szívem a tömegen, mert íme, már három napja velem vannak és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton.« ³³A tanítványok ezt felelték neki: »Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?« ³⁴Jézus megkérdezte tőlük: »Hány kenyeretek van?« Azt felelték: »Hét, és néhány apró halunk.« ³⁵Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. ³⁶Azután fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. ³⁷Ettek mindannyian, és jóllaktak. A megmaradt darabokat felszedték, hét tele kosárral. ³⁸Négyezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva. (Mt 15,32-38)

¹²Másnap, amikor kimentek Betániából, megéhezett. ¹³Meglátott messziről egy lombos fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valamit. (Mk 11,12-13)

¹³Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, ¹⁴s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. ¹⁵Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. ¹⁶De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék.¹⁷Megszólította őket: »Miről beszélgettek egymással útközben?« Ők szomorúan megálltak. ¹⁸Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: »Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?« ¹⁹Ő megkérdezte tőlük: »Micsoda?« Azt felelték: »A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. ²⁰Hogy hogyan adták őt a főpapok és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg őt. ²¹Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. ²²De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, ²³s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. ²⁴Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.«
²⁵Erre ő azt mondta nekik: »Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! ²⁶Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?« ²⁷És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. ²⁸Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. ²⁹De marasztalták: »Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!« Bement hát, hogy velük maradjon. ³⁰Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. ³¹Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. ³²Ők pedig így szóltak egymáshoz: »Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?« ³³Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. ³⁴Azok elmondták: »Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!« ³⁵Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. (Lk 24,13-35)

²⁶Jézus azt felelte: »Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. ²⁷Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg.« ²⁸Erre azt kérdezték tőle: »Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?« ²⁹Jézus azt felelte: »Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.«
³⁰Erre megkérdezték tőle: »Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? ³¹Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: ‘A mennyből adott nekik kenyeret enni’«. ³²Jézus ezt válaszolta: »Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek mennyből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret. ³³Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.« ³⁴Ekkor azt mondták neki: »Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!« ³⁵Jézus azt felelte nekik: »Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. ³⁶De mondtam nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek. ³⁷Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, ³⁸mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. ³⁹Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. ⁴⁰Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.«
⁴¹A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mivel azt mondta: »Én vagyok a kenyér, aki a mennyből szálltam alá«, ⁴²és azt mondták: »Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Hogyan mondja most: ‘A mennyből szálltam alá’?«
⁴³Jézus azt válaszolta nekik: »Ne zúgolódjatok egymás közt! ⁴⁴Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. ⁴⁵Meg van írva a prófétáknál: ‘Mindnyájan Isten tanítványai lesznek’. Mindaz, aki az Atyát hallgatta és elfogadta tanítását, hozzám jön. ⁴⁶Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. ⁴⁷Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van.
⁴⁸Én vagyok az élet kenyere. ⁴⁹Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. ⁵⁰Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, ne haljon meg. ⁵¹Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
⁵²Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: »Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?« ⁵³Jézus azt felelte nekik: »Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. ⁵⁴Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. ⁵⁵Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. ⁵⁶Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. ⁵⁷Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. ⁵⁸Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. (Jn 6,26-58)

²³Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, ²⁴hálát adott, megtörte, és így szólt: »Ez az én testem, amely értetek van. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!« ²⁵A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!« ²⁶Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. ²⁷Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. ²⁸Vizsgálja meg tehát az ember önmagát, és úgy egyék e kenyérből és igyék a kehelyből, ²⁹mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza. (1Kor 11,23-29)

27. Sok szegény országban az élet szélsőséges mértékben bizonytalan, és a helyzet még veszélyesebbé válhat. Ez az élelmiszerhiány következménye: az éhezésképtelenül nagy számban szedi áldozatait a Lázárok között, akiknek – a VI. Pál által kifejezésre juttatott reménnyel ellentétben – nem adatik meg, hogy helyet foglaljanak a gazdag ember asztalánál. Enni adni az éhezőknek (vö. Mt 25,35.37.42): ez olyan morális parancs az egyetemes Egyház számára, amely megfelel Alapítója és Ura, Jézus tanításának a szolidaritásról és a javak megosztásáról. Mindemellett az éhezés megszüntetése a mai globális korszakban a Föld békéjének és biztonságának megőrzése szempontjából is követelménnyé vált. Az éhezés nem annyira az anyagi javak hiányának függvénye, mint inkább a társadalmi források hiányáé, amelyek közül az intézményi feltételek a legfontosabbak. Más szóval: hiányzik az a gazdasági intézményhálózat, amely képes garantálni a megfelelő élelemhez és ivóvízhez való hozzáférést, képes szembenézni a primer igényekből eredő szükséghelyzetekkel, illetve az olyan valódi, komoly élelmiszerválság-helyzetekkel, amelyeket valamilyen természeti ok vagy a nemzeti és nemzetközi politika felelőtlen magatartása hozott létre. Az élelmezés bizonytalanságának problémájával hosszú távon kell számot vetni, megszüntetve az azt kiváltó strukturális okokat, elősegítve a szegényebb országok mezőgazdasági fejlődését a vidék infrastruktúrájára, az öntözőrendszerre, a szállításra, a piac megszervezésére, valamint olyan alkalmas, és elsősorban helyi szinten elérhető földművelési technikák elsajátítására és elterjesztésére fordított beruházásokkal, amelyek a legjobban képesek hasznosítani az emberi, természeti és társadalmi-gazdasági forrásokat, olyan módon azonban, ami hosszú távon biztosítja ezek fenntarthatóságát. Ezt a helyi közösségeknek a megművelhető földterület felhasználására vonatkozó választásokba és döntésekbe való bevonásával kell végrehajtani. Ebben a távlatban hasznos lenne megfontolni azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos, illetve az innovatív mezőgazdasági termelési technikák helyes alkalmazásával tárulnak fel, feltételezve azt, hogy kellő kísérletezés után alkalmasnak bizonyulnak, hogy tekintettel vannak a környezetre, továbbá figyelemmel a legelesettebb népek szükségleteire. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a fejlődő országok kiegyensúlyozott agrárreformjának kérdését sem. Az élelemhez, illetve a vízhez való jog lényeges szerepet tölt be más jogok, elsősorban és mindenekfelett az élethez való jog érvényesítésében. Ezért szükséges, hogy megérlelődjön az a közösségi tudat, amely az élelemhez és a vízhez való jogot minden mérlegelés és megkülönböztetés nélkül valamennyi emberi lény egyetemes jogának fogja fel. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy a szegény országokat fejlődésük útján kísérő szolidaritás képes megteremteni egyfajta tervet a jelenlegi világválság megoldására, amint ezt a politikusok és a nemzetközi intézmények vezetői újabban kezdik érzékelni. A gazdaságilag szegény országok támogatása a szolidaritás vezérelte pénzügyi tervek által – aminek következtében ezek az országok önmaguk lennének képesek kielégíteni polgáraik fogyasztásra és fejlődésre vonatkozó igényeit – nem csupán valódi gazdasági növekedést eredményezhetne, hanem hozzájárulhatna a gazdag országokban a termelési kapacitás fenntartásához, amely országok azt kockáztatják, hogy a válság veszélybe sodorja őket.  XVI. Bendek pápa: Caritas in veritate, 27 pont

Krisztus az emberi szívnek azt a nyugtalanságát, amit mi felebaráti szeretetnek nevezünk egyenlővé tette az Isten-szeretettel. Az éhezők felkarolásánál nem csupán a nekik nyújtott étel és a szeretet a fontos, hanem az irgalmasságot cselekvő ember léte kell számukra étekké váljon. Ezáltal felsejlik, hogy ebben a parancsban az irgalmasságot cselekvő személy Krisztus eukarisztikus magatartását kell felebarátai számára megvalósítsa. Ahogyan a Megváltó önmagát ajándékozta nekünk az Eukarisztiában, úgy a felebarátnak ajándékozott ételben önmagunkat kell elajándékozzuk. Mi magunk kell étekké váljunk!

2. Szomjazóknak italt adni

Istenünk, akiben élünk, mozgunk és vagyunk,
adj alkalmas esőt nekünk.
Erősíts meg minket segítségeddel,
hogy ideigtartó jótéteményeidet elnyerve
még nagyobb bizalommal vágyakozzunk az örökkévalókra.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: Esőért)

⁴²aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát. (Mt 10,42)

⁷nem adtál vizet a fáradtnak s az éhestől megtagadtad a kenyeret (Jób 22,7)

⁷Odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus azt mondta neki: »Adj innom!« (Jn 4,7)

²⁸Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: »Szomjazom!« (Jn 19,28)

³⁷Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus megállt és felkiáltott: »Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki, ³⁸aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: élővíz folyói fakadnak majd belőle.« ³⁹Ezt a Lélekről mondta, amelyet a benne hívők meg fognak kapni. A Lélek ugyanis még nem volt megadva, mert Jézus még nem dicsőült meg. (Jn 7,37-39)

¹Aztán elindult Izrael fiainak egész sokasága a Szín-pusztából, állomásról-állomásra, az Úr parancsa szerint, és tábort ütöttek Rafidimban. Itt nem volt ivóvize a népnek. ²Perbe szálltak ezért Mózessel, és azt mondták: »Adj nekünk vizet, hogy ihassunk!« Mózes megkérdezte: »Miért pereltek velem? Miért kísértitek az Urat?« ³A nép azonban szomjazott ott a víz hiánya miatt, és zúgolódott Mózes ellen: »Miért hoztál ki minket Egyiptomból? Azért, hogy szomjan veszíts minket, gyermekeinket és állatainkat?« ⁴Ekkor Mózes az Úrhoz kiáltott: »Mitévő legyek ezzel a néppel? Kis híja, és megkövez engem!« ⁵Azt mondta erre az Úr Mózesnek: »Vonulj el a nép előtt, végy magad mellé néhányat Izrael véneiből, aztán vedd kezedbe botodat, amellyel a folyóvízre ütöttél! Aztán jöjj, ⁶és íme, én majd odaállok eléd a Hóreb sziklájára. Üss a sziklára, és víz fakad belőle, hogy ihasson a nép!« Úgy is cselekedett Mózes Izrael vénei előtt. ⁷Azt a helyet pedig elnevezte Masszának és Meríbának, Izrael fiainak perelése miatt, és azért, mert kísértették az Urat, mondván: »Köztünk van-e az Úr, vagy sem?« (Kiv 17,1-7)

¹Az első hónapban aztán eljutottak Izrael fiai az egész közösséggel együtt a Szín-pusztába és Kádesben telepedett meg a nép. Ott meghalt Mirjám és ugyanott el is temették. ²Mivel pedig nem volt vize a népnek, egybegyűltek Mózes és Áron ellen, ³s pörölni kezdtek és azt mondták: »Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor testvéreink, az Úr színe előtt! ⁴Miért hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is, jószágaink is? ⁵Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, s vezettetek erre a felette rossz helyre, amelyet bevetni nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak ivóvize sincsen?« ⁶Erre Mózes és Áron otthagyták a közösséget és bementek a szövetség sátrába, s arcukkal a földre borultak, és megjelent nekik az Úr dicsősége. ⁷Az Úr így szólt Mózeshez: ⁸»Vedd a botot és gyűjtsd egybe, te, meg Áron bátyád, a népet és szóljatok előttük a sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihat az egész közösség és jószága.« ⁹Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt levő botot, amint parancsolta neki, ¹⁰s egybegyűjtötte a népet a szikla elé, és azt mondta nekik: »Halljátok, ti lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?« ¹¹Azzal felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára és bőséges víz fakadt, úgy, hogy ihatott a nép és jószága. (Szám 20,1-11)

A víz az életnek a jelképe. Élet csak ott létezhet, ott maradhat meg, ahol van víz is. A parancs konkrét értelmezése mellett átvitt értelemben is meg kell közelíteni az irgalmasságnak ezt a formáját. Ki a szomjazó a mai világban? Szomjazók azok is, akik lelki sivárságban, a bűn rabságában élnek, akik bensőleg annyira ki vannak száradva, hogy segítségért sem tudnak folyamodni; tulajdonképpen lelkük „haldoklik”. Jézus megígérte, hogy az élő vizek forrásával táplálja mindazokat, akik nála keresnek felüdülést lelkük sivárságában. Jézus maga is szomjazott a kereszten, de ugyanakkor oldalából a vér mellett vízzel is öntözte meg a megváltott földet.

Történet:

Született egy felhő a Földközi-tenger fölötti nagy viharban. De még arra se volt ideje, hogy megnőjön, egy erős szél máris Afrika felé sodorta a többi felhővel együtt.
Amint elérték a kontinenst, megváltozott a klíma: a nap nagylelkűen ontotta sugarait, alant pedig a Szahara aranyló homokja terült el. A szél tovább űzte őket a déli erdők felé, hiszen a sivatagban nemigen esik az eső.
Ám amint ez az embergyerekeknél is lenni szokott, a kamaszodó felhő úgy döntött, hogy elválik a szüleitől és a régi barátaitól, hogy világot lásson.
– Hát te meg mit csinálsz? – kiáltott rá a szél. – A sivatag olyan egyhangú! Térj vissza a többiekhez, és meg se álljunk Közép-Afrikáig, ahol hegyek vannak és káprázatos fák!
De az ifjú felhő természetétől fogva lázadó volt, és nem engedelmeskedett. Szép lassan aláereszkedett, majd rátelepedett egy enyhe fuvallatra az aranyló homok felett. Hosszas sétát követően arra lett figyelmes, hogy az egyik dűne mosolyogva nézi.
Látta, hogy a dűne is fiatal, nemrég alakította ki az elhaladó szél. Rögtön beleszeretett aranyhajába.
– Jó napot – mondta. – Milyen az élet odalent?
– Van társaságom. Más dűnék, a nap, a szél és az időnként elhaladó karavánok. Néha nagy a hőség, de azért el lehet viselni. És odafent? Milyen ott élni?
– Itt is van szél és nap, de én tudok úszni az égen, és sok dolgot megismerhetek.
– Az én életem rövid – mondta a dűne. – Amikor a szél visszajön az erdőből, eltűnök.
– És ez elszomorít?
– Azt az érzést kelti bennem, hogy nem vagyok jó semmire.
– Én is ugyanezt érzem. Amint erre jön egy újabb fuvallat, elvisz délre, ahol eső lesz belőlem. De hát ez a sorsom.
A dűne habozott egy kicsit, aztán azt mondta:
– Tudod-e, hogy mi itt, a sivatagban úgy hívjuk az esőt, hogy Paradicsom?
– Ó, nem tudtam, hogy ilyen fontossá válhatok – felelte büszkén a felhő.
– Sok legendát hallottam már más, idősebb dűnéktől. Azt mondják, hogy eső után fű nő rajtunk és virágok. De én sose fogom megtudni, milyen az, mert a sivatagban nagyon ritkán esik. Most a felhő habozott. De aztán széles mosolyra húzta a száját:
– Ha akarod, én megöntözhetlek. Bár még csak most jöttem, máris beléd szerettem, és szeretnék örökre itt maradni.
– Amikor először megpillantottalak az égen, én is szerelmes lettem – vallotta be a dűne. – De ha szép, fehér hajadat esőre váltod, rögtön meghalsz!
– A szerelem soha nem hal meg – mondta a felhő. – Csak átalakul. És én meg akarom mutatni neked a Paradicsomot.
És elkezdte apró cseppekben simogatni a dűnét. Sokáig voltak így együtt, mígnem megjelent az égen egy szivárvány.
Másnap a kis dűne virágba borult. Ezt látva, az Afrikába igyekvő felhők azt hitték, hogy már elérték az erdőt, és ők is megöntözték. Húsz évvel később a dűnéből oázis lett, amely fái árnyékával hűsítette az arra járókat. Mindez azért történhetett így, mert egy szerelmes felhő nem félt az életét adni a szerelemért.

részlet: Paulo Coelho: Mint az áradó folyó, Athenaeum Kiadó, 2012.

3. Szegényeket ruházni

Gyullaszd fel szívünket szereteted Szentlelkével,
Istenünk, hogy mindig csak azt gondoljuk,
ami neked kedves és hozzád méltó,
és testvéreinkben őszinte szívvel szerethessünk téged.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: A szeretet ajándékáért)

²⁵Ha zálogba vetted embertársad köpenyét, naplemente előtt add vissza neki. ²⁶Hiszen az az egyetlen takarója, testének öltözete, és nincs egyebe, amiben alhatna. Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert én irgalmas vagyok. (Kiv 22,25-26)

¹⁷Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a mezíteleneknek adtam, s ha láttam, hogy meghalt valaki népemből és kivetették Ninive falai mögé, eltemettem. (Tób 1,17)

¹⁶Kenyeredből juttass az éhezőnek és ruhádból a mezítelennek. Mindabból amiben bővelkedsz, adj, s szemrehányás nélkül adj alamizsnát. (Tób 4,16)

²¹Jób így imádkozott:
»Mezítelen jöttem ki anyám méhéből
és meztelen térek oda vissza;
az Úr adta s az Úr elvette,
amint az Úrnak tetszett, úgy lett,
legyen áldott az Úr neve!« (Jób 1,21)

¹⁹Láttam-e veszni indulót úgy, hogy nem volt ruhája, és szegényt úgy, hogy nem volt takarója. (Jób 31,19)

⁶Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! ⁷Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! (Iz 58,6-7)

²⁵Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? ²⁶Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? ²⁷Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? ²⁸És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; ²⁹mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. ³⁰Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? ³¹Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ ³²Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. ³³Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. ³⁴Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja. (Mt 6,25-34)

⁹Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, ¹⁰sem úti tarisznyátok, se két ingetek, se sarutok, se bototok! (Mt 10,9-10)

¹⁰Ekkor megkérdezte őt a tömeg: »Mit cselekedjünk tehát?« ¹¹Ő ezt felelte nekik: »Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen; és akinek ennivalója van, hasonlóképpen tegyen.« (Lk 3,10-11)

²²Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: ‘Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! (Lk 15,22)

²⁷Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra (Gal 3,27)

⁷Mert semmit sem hoztunk magunkkal a világra, és el sem vihetünk semmit. ⁸Ha tehát van ennivalónk és ruházatunk, elégedjünk meg azzal. ⁹Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, kelepcébe, sok haszontalan és káros kívánságba, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embert. ¹⁰Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak. (1Tim 6,7-10)

¹⁴Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt? ¹⁵Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, ¹⁶valaki pedig közületek azt mondja neki: »Menj békében, melegedjél és lakjál jól!« – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? (Jak 2,14-16)

A „mezítelen élet” csupasz, fagyos és veszélyeztetett. Mindez már három figyelmeztetés az irgalmasság gyakorlására. Az ember legnagyobb megaláztatása a csupaszság, különösen is a benső rejtett titkainak feltárása. A mezítelenekkel irgalmasságot gyakorolni azt jelenti: az ő rejtett titkaikat nem kutatni, azokat teljesen neki meghagyni. Szomorú dolog az is, ha valaki bensőjében csak fagyosságot, ridegséget, hidegséget fedez fel. Számukra reményt nyújtani, bennük újra a tüzet lángra lobbantani a keresztény irgalmasság megmutatkozása. A mezítelenség veszélyeztetettséget is jelent. Az ember mezítelen jött a világra és mezítelenül költözik el innen (vö. Jób 1,21). Ilyen értelemben a mezítelenek ruházni azt is jelenti, hogy reményt nyújtani az élet veszélyeivel szemben. A keresztény feladata, hogy mellette senki nem szabad fázni, csupasz vagy veszélyeztetettnek lenni.

Történet:

Egyszer télvíz idején, amikor Márton éppen kilépett Amiens kapuján, egy mezítelen koldusba botlott, aki senkitől nem kapott alamizsnát. Márton megértette, hogy ez az ember miatta van ott. Kardot rántva, egyetlen megmaradt köpenyét kettévágta, és az egyik felét a koldusnak adta, maradék felét pedig magára kanyarította. A következő éjszakán meglátta Krisztust: köpenyének az a darabja volt rajta, amivel betakarta a koldust, és hallotta, amint ezt mondta a körötte álló angyaloknak: „Márton, a hittanuló takart be engem ezzel a ruhával.”

Szent Márton legendájából

4. Utasoknak szállást adni

Urunk, Istenünk,
teelőtted senki sem idegen,
a te segítségedtől senki sincs távol.
Kérünk, tekints kegyesen a menekültekre és a száműzöttekre,
a hontalanokra és a családjuktól elszakadt gyermekekre.
Add, hogy visszatérhessenek hazájukba,
mi pedig jó szívvel legyünk az ínségesekhez és a hontalanokhoz.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: A menekültekért és száműzöttekért)

¹Ezután az Úr megjelent neki Mamre völgyében, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt. ²Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi, s megállt ott a közelében. Amikor észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük, ³és így szólt: »Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! ⁴Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt!⁵Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek, hiszen azért tértetek erre szolgátok felé!« Azok így szóltak: »Tégy, ahogy mondtad!«
⁶Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: »Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt!« ⁷Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. ⁸Aztán fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá. (Kiv 18,1-8)

²⁰A jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. (Kiv 22,20)

⁹A jövevényt ne nyomd el, hiszen ismeritek a jövevény életét, mivel ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. (Kiv 23,9)

³³Ha jövevény lakik földeteken, s tartózkodik köztetek, ne tegyetek szemrehányást neki: ³⁴olyan legyen köztetek, mint a bennszülött, s úgy szeressétek, mint önmagatokat, hisz ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek! (Lev 19,33-34)

³²Nem hált a jövevény az utcán, nyitva állt ajtóm a vándornak! (Jób 31,32)

⁷Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet,
és a bujdosó szegényeket vidd be házadba!
Ha mezítelent látsz, takard be,
és testvéred elől ne zárkózz el! (Iz 58,7)

¹³Miután ők (a napkeleti bölcsek) elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: »Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.« ¹⁴Erre ő fölkelt, éjjel maga mellé vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. ¹⁵Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott:»Egyiptomból hívtam ki fiamat«. (Mt 2,13-15)

²⁰Jézus azt felelte neki: »A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.« (Mt 8,20)

⁴Fölment tehát József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, ⁵hogy összeírják Máriával, eljegyzett feleségével, aki áldott állapotban volt. ⁶Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, ⁷és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. (Lk 2,4-7)

⁵»Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.« ⁶Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. ⁷Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!« (Lk 19, 5-7)

¹³Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, ¹⁴s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. ¹⁵Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. ¹⁶De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék.¹⁷Megszólította őket: »Miről beszélgettek egymással útközben?« Ők szomorúan megálltak. ¹⁸Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: »Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?« ¹⁹Ő megkérdezte tőlük: »Micsoda?« Azt felelték: »A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. ²⁰Hogy hogyan adták őt a főpapok és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg őt. ²¹Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. ²²De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, ²³s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. ²⁴Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.«
²⁵Erre ő azt mondta nekik: »Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! ²⁶Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?« ²⁷És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. ²⁸Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. ²⁹De marasztalták: »Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!« Bement hát, hogy velük maradjon. ³⁰Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. ³¹Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. ³²Ők pedig így szóltak egymáshoz: »Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?« ³³Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. ³⁴Azok elmondták: »Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!« ³⁵Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. (Lk 24,13-35)

²⁸Erre azt kérdezték tőle: »Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?« ²⁹Jézus azt felelte: »Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.« (Jn 6,28)

⁶Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit. (Gal 5,6)

²⁰A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust. (Fil 3,20)

¹³Ők mindannyian hitben haltak meg, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön. ¹⁴Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek. ¹⁵Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni, ¹⁶ők azonban egy jobb haza felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli, hogy őt az ő Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik. (Zsid 11,13-16)

²Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra. (Zsid 13,2)

¹⁴Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt?¹⁵Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, ¹⁶valaki pedig közületek azt mondja neki: »Menj békében, melegedjél és lakjál jól!« – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? ¹⁷Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában. ¹⁸De azt mondja valaki: »Neked hited van, nekem pedig tetteim vannak.« Mutasd meg nekem hitedet tettek nélkül, és én megmutatom neked a tettekből a hitemet. ¹⁹Hiszed, hogy egy az Isten – és jól teszed. De az ördögök is hiszik ezt – és mégis remegnek! ²⁰Akarod azonban tudni, ó balga ember, hogy a hit tettek nélkül meddő? ²¹Ábrahám, a mi atyánk, nem a tettei által igazult meg, feláldozva fiát, Izsákot az oltáron? ²²Láthatod, hogy a hite közreműködött a tetteinél, és a hite a tettek által lett tökéletessé. ²³Így beteljesedett az Írás, amely azt mondja: »Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul tudatott be neki«, és Isten a barátjának nevezte. ²⁴Látjátok, hogy tettek által igazul meg az ember, és nem egyedül a hit által. ²⁵Hasonlóképpen a parázna Ráháb is nem a tettek által igazult-e meg, amikor befogadta a kémeket, és más úton bocsátotta el őket? ²⁶Mert ahogyan halott a test lélek nélkül, úgy a hit is halott tettek nélkül. (Jak 2,14-26)

⁹Legyetek vendégszeretők egymás iránt zúgolódás nélkül! (1Pt 4,9)

¹⁸Gyermekeim! Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal! (1Ján 3,18)

A Hit éve jó alkalom lesz a szeretetről (karitászról) való tanúságtétel fokozására is. Szent Pál figyelmeztet bennünket:
„Most megmarad ez a három: a hit, a remény és a szeretet, de a legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,13). Még erőteljesebb szavakkal – amelyek mindig kötelezőek maradnak a keresztények számára – mondja Szent Jakab: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: »Menj békében, melegedj, és lakjál jól!«, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog. Azt is mondhatja valaki: »Neked hited van, nekem meg tetteim.« Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet.” (Jak 2,14-18).
A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad. A hitnek és a szeretetnek szüksége van egymásra, úgy, hogy egyik a másik számára nyitja meg az utat. Valóban sok keresztény szenteli oda életét a magányosoknak, a peremre szorultaknak, azoknak, akiket mások kirekesztettek, mert nekik van elsősorban szükségük a figyelemre, őket a legfontosabb támogatni, mert bennük ismerhetjük föl a Krisztus arcát. A hit által ismerhetjük föl a föltámadott Úr arcát azokban, akik szeretetünket várják.
„Amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek!” (Mt 25,40) – ezeket a figyelmeztető szavakat nem szabad elfelednünk, melyek állandóan arra hívnak, hogy térjünk meg ahhoz a szeretethez, mellyel Ő visel gondot miránk. A hit képesít arra bennünket, hogy felismerjük Krisztust, és az Ő szeretete sürget, hogy mindannyiszor segítsünk neki, amikor életünk útján felebarátunkban találkozunk vele. A hit erősít meg, hogy reménnyel és elkötelezettséggel tekintsünk világunkra, várva az „új eget és új földet, melyekben igazságosság lakik” (vö. Jel 21,1.; 2Pét 3,13). XVI. Benedek pápa: Porta Fidei, 14. pont

Földi élete folyamán megtapasztalja az ember, hogy egész léte egy zarándoklat; az ember „homo viator”-ként él a földön. „Az ember még nincs, reméli, hogy majd lesz”  (Blaise Pascal). Ilyen értelemben minden ember idegen, utazó a földön, egy cél felé haladó létező. A keresztény irgalmasság fontos feladata, hogy a célt eltévesztőknek és a magányosan vándorlóknak otthont és nyugalmat biztosítsanak. Idegen az, akinek gondolkodása, viselkedése, életvitele eltér a mienktől. Az ilyen ember bennünk bizalmatlanságot kelt, az ilyent nem szívesen fogadjuk be. Ha ezt mégis megtesszük, Krisztus parancsa miatt gyakorlunk vele irgalmat, mert ő maga azonosult az ilyen emberrel. Ezáltal az irgalmasságot gyakorló ember saját gyengeségeit, emberi korlátait felülmúlja.

5. Betegeket látogatni

Urunk, Istenünk,
egyszülött Fiad a te akaratodból gyöngeségeinket hordozta,
hogy megmutasd, mily erő rejlik az emberi erőtlenségben és türelemben.
Hallgasd meg jóságosan könyörgéseinket
betegségben sínylődő (N. testvérünkért) testvéreinkért.
Add, hogy mindazok, akiket fájdalom és betegség gyötör,
érezzék át, hogy azok közé tartoznak,
akiket az Evangélium boldognak hirdet,
és tudják meg, hogy együtt szenvednek
a világ üdvéért szenvedő Krisztussal.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: Betegekért)

²Boldog, aki a szegénynek gondját viseli!
A nyomorúság napján megmenti őt az Úr.
³Az Úr megtartja őt és élteti, boldoggá teszi a földön,
és nem adja át ellenségei dühének.
⁴Az Úr megsegíti őt fájdalmainak ágyán;
enyhülést adsz neki, valahányszor betegen fekszik.

⁵Így szóltam: »Uram, kegyelmezz nekem,
gyógyíts meg, bár vétettem ellened!«
⁶Ellenségeim rosszat mondanak rólam:
»Mikor hal meg, hogy neve is kivesszen?«,
⁷s ha eljön valaki, hogy meglátogasson,
hiábavalóságot beszél;
szíve megszedi magát gonoszsággal,
kimegy az utcára és kibeszéli.

⁸Suttog ellenem minden ellenségem,
rosszat terveznek ellenem.
⁹»Átok borult rá,
ha lefekszik, nem kel föl többé.«
¹⁰Még jó barátom is, akiben reméltem,
aki kenyeremet ette, felemelte sarkát ellenem.

¹¹Te azonban, Uram, légy hozzám irgalmas,
állíts talpra engem, hadd fizessek meg nekik!
¹²Abból tudom majd meg, hogy bennem kedved leled,
hogy ellenségem nem örvendezik fölöttem.
¹³Felkarolsz engem ártatlanságomért,
és színed elé állítasz mindörökké.

¹⁴Áldott legyen az Úr, Izrael Istene,
öröktől fogva mindörökké. Ámen! Ámen! (Zsolt 41,2-14)

³⁹Ne restellj beteget látogatni,
ezáltal erősödsz meg a szeretetben! (Sir 7,39)

²³Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között. ²⁴Elterjedt a híre egész Szíriában, és odavitték hozzá mindazokat, akik rosszul voltak, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek, az ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és a bénákat, ő pedig meggyógyította őket. ²⁵Nagy tömeg követte őt Galileából és a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. (Mt 4,23-25)

⁵Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: ⁶»Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.« ⁷Azt mondta neki: »Megyek és meggyógyítom.« ⁸De a százados így válaszolt: »Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. ⁹Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: ‘Menj!’, elmegy, vagy a másiknak: ‘Gyere!’, odajön, a szolgámnak pedig: ‘Tedd ezt!’, megteszi.«
¹⁰Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: »Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. ¹¹Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. ¹²Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!« ¹³Ezután Jézus így szólt a századoshoz: »Menj, és legyen úgy, ahogyan hitted.« És meggyógyult a szolgája abban az órában.
¹⁴Mikor ezután Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. ¹⁵Megérintette a kezét, mire elhagyta a láz. Fölkelt és felszolgált neki.
¹⁶Amikor beesteledett, odahoztak hozzá sok ördögtől megszállottat. Kiűzte szavával a lelkeket, azokat pedig, akiknek valami bajuk volt, meggyógyította, ¹⁷hogy így beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
‘Ő a mi gyengeségeinket magára vette,
és betegségeinket hordozta’. (Mt 8,5-17)

¹⁸Amíg ezeket mondta nekik, odajött egy elöljáró, leborult előtte és azt mondta: »A lányom most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.« ¹⁹Jézus fölkelt és követte őt a tanítványaival.
²⁰Ekkor egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. ²¹Azt gondolta magában: »Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.« ²²Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: »Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.« És abban az órában meggyógyult az asszony.
²³Amikor Jézus bement az elöljáró házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt: ²⁴»Távozzatok! Nem halt meg a kislány, csak alszik.« De azok kinevették. ²⁵Mikor kiküldték a tömeget, ő bement, megfogta a lány kezét, és a kislány fölkelt. ²⁶Ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken.
²⁷Amikor Jézus továbbment onnan, két vak követte őt és így kiáltozott: »Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!« ²⁸Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: »Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni?« Azok ezt válaszolták neki: »Igen, Uram!« ²⁹Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: »Legyen nektek hitetek szerint.« ³⁰Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: »Vigyázzatok, senki meg ne tudja!« ³¹De ők, mihelyt kimentek, szétvitték a hírét azon az egész vidéken.
³²Amikor ezek elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat. ³³Kiűzte belőle az ördögöt, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: »Soha nem történt még ilyen Izraelben!« ³⁴A farizeusok pedig azt mondták: »Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.«
³⁵Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. ³⁶Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. (Mt 9,18-36)

²¹Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. ²²És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: »Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy ördög.«²³Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki.
A tanítványai odamentek hozzá és kérték: »Küldd el őt, mert kiabál utánunk!« ²⁴Ekkor így szólt: »Nem kaptam küldetést máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.« ²⁵Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: »Uram, segíts rajtam!« ²⁶Erre így válaszolt: »Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.« ²⁷De az asszony csak folytatta: »Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.« ²⁸Erre Jézus így szólt hozzá: »Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!« És abban az órában meggyógyult a lánya.
²⁹Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. ³⁰Nagy tömeg jött oda hozzá: voltak velük sánták, vakok, nyomorékok, némák és sok másféle beteg. Letették őket a lábaihoz, ő pedig meggyógyította őket. ³¹A tömeg csodálkozott, amikor látta a némákat beszélni, a nyomorékokat meggyógyulni, a sántákat járni, a vakokat látni, és magasztalták Izrael Istenét. (Mt 15,21-31)

⁴⁰Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: »Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.« ⁴¹Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s azt mondta neki: »Akarom, tisztulj meg!« ⁴²Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. ⁴³Erélyesen ráparancsolt, és azonnal elküldte őt e szavakkal: ⁴⁴»Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.« ⁴⁵De az, mihelyt elment, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől. (Mk 1,40-45)

³⁰Jézus akkor így kezdett beszélni: »Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. ³¹Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. ³²Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. ³³Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve. ³⁴Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. ³⁵Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ‘Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.’ ³⁶Mit gondolsz, e három közül melyik lett a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?« ³⁷Az így felelt: »Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.« Jézus erre azt mondta neki: »Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!« (Lk 10,30-37)

¹Péter és János pedig felmentek a templomba a kilenc órai imádság idején. ²Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. ³Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. ⁴Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: »Nézz ránk!«⁵Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. ⁶Péter azonban így szólt: »Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!« ⁷Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre annak azonnal erő szállt a lábába és talpába, ⁸úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. ⁹Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. ¹⁰Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt. (Csel 3,1-10)

³⁶Joppéban a tanítványok közt volt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Teljesen a jócselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelte életét. ³⁷Történt pedig azokban a napokban, hogy megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, lefektették a felső teremben. ³⁸Mivel Lidda közel van Joppéhoz, s a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: »Ne késlekedj hozzánk jönni!« ³⁹Péter erre útra kelt, és elment velük. Amikor megérkeztek, felvezették őt a felső terembe. Az özvegyek mind körülvették őt sírva, és a köntösöket és ruhákat mutogatták, amelyeket Dorkász készített nekik, amíg velük volt. ⁴⁰Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: »Tabíta, kelj föl!« Erre az kinyitotta a szemét, meglátta Pétert, és felült. ⁴¹Ő pedig odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután odahívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik őt, hogy él. ⁴²Híre ment ennek egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. (Csel 9,36-42)

⁸Volt Lisztrában egy béna lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. ⁹Hallgatta Pált, amikor beszélt. Pál rátekintett, s mivel látta, hogy hisz a gyógyulásában, ¹⁰fennhangon azt mondta: »Állj fel egyenesen, a lábaidra!« Az felugrott és járkált. (Csel 14,8-10)

¹⁴Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! ¹⁵A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr felsegíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer.¹⁶Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember könyörgése. (Jak 5,14-16)

Általános emberi tapasztalat, hogy nagyon sokszor nem maga a betegség az, ami elviselhetetlenné teszi a fájdalmat, hanem sokszor az a tapasztalat, hogy a beteg hasztalanul vár valakire. Elkeserítő tapasztalat, amikor egy szenvedő azt kell mondja: „Nincs emberem”! Ez nem vád, hanem fájdalom és segélykiáltás. A beteg számára jelen lenni, mellette állni az egyik legnagyobb jó, amit vele tehetünk. A vele irgalmat gyakorló nem tudja betegségét meggyógyítani, testi szenvedéseit enyhíteni, de pusztán csendes jelenlétével ki tudja fejezni, hogy a beteg betegen is érték, egy kegyelem a világ számára. A betegek látogató pusztán jelenlétével is kifejezi: „nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket” (2Kor 12,14).

6. Börtönben levőket látogatni

Mindenható és irgalmas Istenünk,
aki egyedül ismered a szívek titkait:
ismered az igazat, és meg tudsz kegyelmezni a bűnösöknek.
Kérünk, hallgasd meg könyörgéseinket,
melyeket börtönben sínylődő gyermekeidért intézünk hozzád.
Add, hogy elesettségükben emelje fel őket
a türelem és a remény;
és mielőbb bántatlanul visszatérjenek övéikhez.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: A börtönben sínylődőkért)

¹⁹Amikor a gazda (Putifár) meghallotta felesége szavát, nagyon megharagudott. ²⁰Börtönbe vettette Józsefet, abba, amelyikben a király foglyait őrizték. Ott maradt tehát, bezárva. ²¹Az Úr azonban Józseffel volt. Megkönyörült rajta, és kedvessé tette őt a főfoglár szemében, ²²úgyhogy az József kezére bízta az összes foglyot, akiket a börtönben tartottak, és mindent, amit kellett, ő intézett. ²³Nem is volt a főfoglárnak semmi gondja semmire sem, amit rábízott, mert az Úr vele volt, és sikerre vitte minden cselekedetét. (Ter 39,19-23)

¹¹Amikor tehát a káldeaiak hadserege elvonult Jeruzsálem alól a fáraó hadserege miatt, ¹²Jeremiás elindult Jeruzsálemből, hogy Benjamin földjére menjen, és kivegye onnan osztályrészét a nép között. ¹³De amikor a Benjamin-kapuhoz ért, ott volt egy felügyelő, név szerint Jeria, Hananja fiának, Selemjának a fia, aki elfogta Jeremiás prófétát, és azt mondta: »A káldeaiakhoz akarsz átszökni!« ¹⁴Jeremiás azonban így szólt: »Hazugság! Nem akarok átszökni a káldeaiakhoz!« De Jeria nem hallgatott rá, hanem elfogta Jeremiást, és a főemberekhez vitte. ¹⁵Haragudtak a főemberek Jeremiásra, ezért megverették és börtönbe vetették Jonatán írnok házában, mert azt tették meg fogháznak. ¹⁶Így került Jeremiás a tömlöcbe, a boltozatos üregbe, és ott maradt Jeremiás számos napon át. ¹⁷Egyszer érte küldött Cidkija király, és elhozatta őt. Megkérdezte tőle a király titokban, a házában: »Van-e ige az Úrtól?« Erre Jeremiás így szólt: »Van.« Majd ezt mondta: »Babilon királyának kezébe kerülsz.« ¹⁸Azután így szólt Jeremiás Cidkija királyhoz: »Mit vétettem ellened, szolgáid ellen és ez ellen a nép ellen, hogy fogházba vetettetek engem? ¹⁹Hol vannak prófétáitok, akik így prófétáltak nektek: ‘Nem jön Babilon királya ellenetek és ez ellen az ország ellen?’ ²⁰Most tehát hallgass meg, kérlek, uram király! Jusson színed elé könyörgésem, és ne vitess vissza Jonatán írnok házába, nehogy meghaljak ott!« ²¹Erre megparancsolta Cidkija király, hogy helyezzék át Jeremiást az őrség udvarába, és adjanak neki naponta egy kenyércipót a pékek utcájából, míg el nem fogy minden kenyér a városból. Jeremiás tehát az őrség udvarában maradt. (Jer 37,11-21)

⁴⁷Még beszélt, amikor íme, Júdás, a tizenkettő közül az egyik megérkezett, és vele nagy tömeg kardokkal és dorongokkal a főpapoktól és a nép véneitől. ⁴⁸Aki elárulta őt, jelt adott nekik: »Akit megcsókolok, ő az, fogjátok el!« ⁴⁹Mindjárt odalépett Jézushoz és azt mondta: »Üdvözlégy, Mester!« És megcsókolta. ⁵⁰Jézus így szólt hozzá: »Barátom, ezért jöttél!« Akkor odamentek, kezet emeltek Jézusra és megragadták őt. ⁵¹És íme, az egyik azok közül, akik Jézussal voltak, kinyújtotta a kezét, kihúzta a kardját, rásújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
⁵²Jézus erre azt mondta neki: »Tedd vissza a kardodat a helyére. Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el. ⁵³Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, hogy azonnal küldjön nekem több, mint tíz légió angyalt? ⁵⁴De akkor hogyan teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?« ⁵⁵Abban az órában Jézus azt mondta a tömegeknek: »Mint valami rabló ellen, úgy jöttetek ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem. Mindennap a templomban ültem és tanítottam, és nem fogtatok el.« ⁵⁶Mindez azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mindnyájan otthagyták őt és elfutottak. (Mt 26,47-56)

¹⁷Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. ¹⁸János ugyanis azt mondta Heródesnek: »Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.« ¹⁹Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem volt képes rá. ²⁰Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, ezért védelmébe vette, őt hallgatva sokszor kétkedés fogta el, és szívesen hallgatta. (Mk 6,17-20)

¹²Kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. ¹³Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. (Lk 31,12-13)

¹Ugyanebben az időben Heródes király felemelte kezét, hogy az egyházból néhány emberre lesújtson. ²Így karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét. ³Mivel pedig látta, hogy a zsidóknak tetszik ez, még tovább ment, és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. ⁴Miután elfogatta őt, börtönbe vetette, és őrizetbe adta négy, egyenként négyszemélyes katonai őrségnek. Az volt a szándéka, hogy Húsvét után a nép elé vezetteti. ⁵Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelenül könyörgött érte Istenhez. (Csel 12,1-5)

²²A nép is összecsődült ellenük (ti. Pál és Szilás ellen), a bírák pedig letépették a ruháikat, és megvesszőztették őket. ²³Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. ²⁴Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket, a lábukat pedig kalodába zárta.
²⁵Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. ²⁶Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt, és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. ²⁷Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját, és meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. ²⁸Pál azonban fennhangon így kiáltott: »Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk!« ²⁹Az erre világosságot kért, beljebb ment, és remegve borult Pál és Szilás lábához. ³⁰Azután kivezette őket és így szólt: »Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?« ³¹Azok azt felelték: »Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.« ³²Aztán hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. ³³Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, s mindjárt megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan. ³⁴Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik, és örvendezett háza népével együtt, hogy híve lett Istennek.
³⁵Miután megvirradt, a bírák elküldték a törvényszolgákat ezzel az üzenettel: »Bocsásd el azokat az embereket!« ³⁶A börtönőr pedig elvitte Pálnak az üzenetet: »A bírák ideküldtek, hogy bocsássalak el titeket. Most tehát menjetek ki, és távozzatok békével!« ³⁷Pál azonban azt mondta neki: »Mielőtt elítéltek volna minket, nyilvánosan megvesszőztek és börtönbe vetettek, noha római polgárok vagyunk, s most titokban kiutasítanak? Azt már nem! Jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki minket!« ³⁸A törvényszolgák pedig hírül vitték ezeket a szavakat a bíráknak. Azok megijedtek, amikor meghallották, hogy római polgárok. ³⁹Eljöttek tehát és megkövették, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból. ⁴⁰Amikor kijöttek a börtönből, betértek Lídiához. Miután látták a testvéreket, és megvigasztalták őket, útra keltek. (Csel 16,22-40)

⁸Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. (2Tim 1,8)

⁸Ezért, bár Krisztusba vetett nagy bizalmamnál fogva meg is parancsolhatnám neked azt, ami helyes, ⁹a szeretetnél fogva azonban inkább kérlek én, amint vagyok, az öreg Pál, aki most fogoly is Krisztus Jézusért. ¹⁰Fiamért, Onezimoszért könyörgök, akit bilincseimben nemzettem, ¹¹aki egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra is hasznos. ¹²Visszaküldtem hozzád, mint a saját szívemet. (Filem 1,8-12)

³²Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, ³³s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. ³⁴Mert részetek volt a foglyok szenvedésében, és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandó javatok van. ³⁵Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, mert nagy lesz annak a jutalma. (Zsid 10,32-35)

³Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha ti is velük együtt foglyok volnátok, és azokról, akiket nyomorgatnak, mint akik magatok is testben vagytok. (Zsid 13,3)

¹⁰Semmit se félj a rád váró szenvedésektől! Íme, az ördög közületek egyeseket börtönbe fog vetni, hogy próbára tegyen titeket, és szorongatásotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jel 2,10)

A fogság szörnyű élmény. Az ember szabadsága korlátozva van. A fogságban lévőket kiváltani/látogatni, az ő szabadásuk visszaadását jelenti. Jézus maga is vállalta a rabságot, a szabadság külső korlátozását, hogy az emberiség benső szabadságát újra visszaadja. Ezért volt magasztos a keresztényeknek, és azon belül is a fogolykiváltó szerzetesrendeknek, azon magatartása, hogy mások szabadságáért az önmagukéról lemondtak. A maga módján minden ember rabságban van: az élet még nem valósult meg az emberben teljesen, az ember céljai és elképzelései csak egész kis mértékben valósulnak meg. Maga a test is sokszor egy börtön, ezt különösen is akkor tapasztalja meg az ember, amikor a test a lélek ellen tusakodik. A fogságban lévőknek szabadságot adni ezért azt is jelenti, hogy az irgalmasságot gyakorló saját létében megmutatja, hogy a szabadság utáni vágy már a földön megvalósítható a belső szabadság által.

Történet:

Szent (vagy IX.) Lajos francia király anyja, Blanka, egyik nap elment Párizsban a börtön előtt. Az ablakon át egy rab kérte, hogy adja neki vissza szabadságát. Blanka azt felelte:
- Ezt nem tehetem, de szószólód leszek, hogy megnyerhesd szabadságodat.
Elment tehát Lajos fiához, elvezette a börtönbe és kérte:
- Az én kedvemért engedd szabadon ezt a szegény embert!
A király teljesítette kérését, maga elé vezettette a foglyot és így szólt:
- Visszaadom neked szabadságodat, de el ne felejtsd megköszönni anyámnak, mert nélküle nem részesültél volna kegyelemben.

A mennyei király sem tagadja meg anyja kéréseit, ezt mutatja a kánai menyegző is, hol anyja kérésére tett először csodát.

7. Halottakat eltemetni 

Urunk, Jézus Krisztus,
te három napon át sírban nyugodtál,
és ezzel megszentelted híveid sírját.
Ezért a sírbatétel számunkra nemcsak a test temetése,
hanem növeli bennünk a feltámadás reményét is.
Kérünk, add, hogy N. testvérünk,
békességben nyugodjék mindaddig,
amíg majd életre kelted a feltámadás napján,
mert te vagy Urunk a feltámadás és az élet.
Engedd, hogy a mennyei örök világosságot
a Te tündöklő arcodon lássa meg!
Aki élsz és uralkodol, mindörökkön–örökké. Ámen.
(Temetési szertatáskönyv: A sír megáldása)

¹⁹Arcod verejtékével edd kenyeredet,
míg vissza nem térsz a földbe,
amelyből vétettél,
– mert por vagy, és visszatérsz a porba! (Ter 3,19)

⁷Ábrahám életének napjai százhetvenöt esztendőt tettek ki. ⁸Aztán elhunyt, meghalt késő öregségben, élemedett korban, napokkal telten, és népéhez tért. ⁹Erre fiai, Izsák és Izmael eltemették a Makpéla barlangjában, amely Mamréval szemben a hetita Cohár fiának, Efronnak mezején van, ¹⁰amelyet Ábrahám megvásárolt Hét fiaitól. Ott temették el őt, és a feleségét, Sárát. (Ter 25,7-10)

¹⁶Szalmanasszár idejében bőséges alamizsnát adtam testvéreimnek, akik népemhez tartoztak. ¹⁷Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a mezíteleneknek adtam, s ha láttam, hogy meghalt valaki népemből és kivetették Ninive falai mögé, eltemettem. ¹⁸Eltemettem azokat is, akiket Szanherib király ölt meg, amikor Júdából menekült a büntetés idején, amelyet az Ég Királya művelt vele a káromlásokért, amelyekkel káromolta – Izrael fiai közül sokakat megölt haragjában –, én elvittem és eltemettem őket. Szanherib kereste és nem találta őket. ¹⁹Ekkor a niniveiek közül valaki megmondta a királynak, hogy én temettem el őket. Amikor megtudtam, hogy a király ezt tudja rólam és keres, hogy megöljön, elrejtőztem és félelmemben elmenekültem. ²⁰Erre minden vagyonomat elkobozták a királyi kincstár számára, és nem maradt számomra más, mint feleségem Anna és fiam Tóbiás. (Tób 1,16-20)

¹Asszarhaddon idejében tehát visszatértem házamba és visszakaptam feleségemet Annát és fiamat Tóbiást. Ünnepünkkor, pünkösdkor, amely a Hetek szent ünnepe, jó ebéd volt, leültem enni. ²Meg volt terítve számomra az asztal és finom ételeket láttam. Így szóltam fiamhoz Tóbiáshoz: »Menj, s ha egy szegényre akadsz testvéreink közül, akiket ide hurcoltak Ninivébe, s egész szívével az Urat szolgálja, hívd ide, s egyék velünk. Megvárlak fiam, amíg visszajössz.« ³Tóbiás elment, hogy a testvéreink között keressen egy szegényt, de visszatért és így szólt: »Apám!« Ezt mondtam neki: »Mi van fiam?« Ő ezt válaszolta: »Valakit meggyilkoltak a mieink közül, odavetették a piactérre, s ott fekszik még; megfojtották.« ⁴Fölkeltem, otthagytam az ebédet még mielőtt hozzányúltam volna, elhoztam az embert a térről egy házba, és vártam a napnyugtát, hogy eltemethessem. ⁵Aztán hazatértem, megfürödtem és szomorúan fogyasztottam el kenyeremet, ⁶s eszembe jutott, amit Ámosz próféta mondott Bételről: »Ünnepeitek gyásszá változnak, és minden éneketek kesergéssé.« ⁷Elkezdtem sírni. Napnyugta után elmentem, megástam a sírt és eltemettem. ⁸Szomszédaim kicsúfoltak és ezt mondták: »Ez az ember már megint nem fél. Ilyen dolog miatt már halálra keresték és megmenekült, s íme, már újra halottakat temet.« ⁹Ezen az éjjelen megfürödtem a temetés után, kimentem az udvaromba és elaludtam a fal mellett, s arcomat nem takartam be a meleg miatt. (Tób 2,1-9)

¹⁷Törd meg kenyeredet, és öntsd borodat az igazak sírjára, de ne adj a bűnösöknek. (Tób 4,17)

¹²Nos tehát, amikor imádkoztál, te és Sára, imádságtokat Isten fölséges színe elé vittem, hasonlóképpen azt is, amikor eltemetted a halottakat. ¹³Mivel nem haboztál fölkelni és otthagyni ebédedet és elmentél eltemetni a halottat, megbízást kaptam, hogy próbára tegyelek. ¹⁴Ugyanakkor elküldött Isten, hogy meggyógyítsalak téged és menyedet, Sárát. ¹⁵Én Ráfael vagyok, egy a hét szent angyal közül, akik készen állunk, hogy az Úr fönséges színe elé lépjünk.« (Tób 12,12-15)

^37bde a halottól se tagadd meg a kegyeletet! (Sir 7,35b)

⁶Meghalnak nagyok és kicsinyek ebben az országban, nem temetik el és nem siratják meg őket; nem vagdossák meg magukat, s hajukat sem nyírják le miattuk. (Jer 16,6)

⁶Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás lánya kiállt középre és táncolt. Tetszett ez Heródesnek, ⁷ezért esküvel megígérte, hogy megadja neki, bármit kér is tőle. ⁸Mivel az anyja már előre kioktatta, így szólt: »Add ide nekem egy tálon Keresztelő János fejét.« ⁹A király elszomorodott, de az eskü és az asztalnál ülők miatt megparancsolta, hogy adják oda neki. ¹⁰Elküldött és lefejeztette Jánost a börtönben. ¹¹A fejét odavitték egy tálon és átadták a lánynak, az meg odavitte anyjának. ¹²A tanítványai pedig fogták a holttestet és eltemették őt, aztán elmentek és hírül vitték Jézusnak. (Mt 14,6-12)

²²Ekkor odajött hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, ²³és így esedezett hozzá: »A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!« ²⁴El is ment vele. Nagy tömeg követte és szorongatta.
²⁵Egy asszony, aki tizenkét esztendő óta vérfolyásos volt, ²⁶és sokat szenvedett a számtalan orvostól, elköltötte mindenét, de semmi hasznát nem látta, hanem még rosszabbul lett, ²⁷amint Jézusról hallott, hátulról odament a tömegben és megérintette a ruháját. ²⁸Azt gondolta: »Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.« ²⁹Valóban mindjárt megszűnt a vérfolyása, és érezte testében, hogy meggyógyult betegségétől. ³⁰De Jézus, aki azonnal észrevette, hogy erő ment ki belőle, a tömeghez fordult és megkérdezte: »Ki érintette meg a ruhámat?« ³¹Tanítványai azt felelték neki: »Látod, hogy mennyire szorongat téged a tömeg, és mégis kérdezed, ki érintett engem?« ³²Erre körültekintett, hogy lássa, ki volt az. ³³Az asszony pedig, aki tudta, hogy mi történt vele, félve és remegve előjött, leborult előtte, és őszintén elmondott neki mindent. ³⁴Ő pedig ezt mondta neki: »Leányom! A hited meggyógyított téged. Menj békével, és légy mentes a bajodtól.«
³⁵Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga-elöljárótól, és azt mondták: »A lányod már meghalt. Minek fárasztanád tovább a Mestert?« ³⁶Jézus meghallotta, hogy mit mondtak, és így szólt a zsinagóga-elöljáróhoz: »Ne félj, csak higgy!« ³⁷Nem engedte meg, hogy más vele menjen, csak Péter, Jakab és János, Jakab testvére. ³⁸Odaérkeztek a zsinagóga-elöljáró házához, ahol látta a tolongást, s a hevesen sírókat és jajgatókat. ³⁹Bement, és azt mondta nekik: »Miért zajongtok és sírtok? Nem halt meg a gyermek, csak alszik.« ⁴⁰De azok kinevették. Ekkor elküldte onnan mindnyájukat, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. ⁴¹Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: »Talíta, kúmi!« – ami azt jelenti: »Kislány, mondom neked, kelj fel!« – ⁴²A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett. Tizenkét esztendős volt ugyanis. Mindenki nagyon csodálkozott. ⁴³Ő pedig szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; majd szólt nekik, hogy adjanak a lánynak enni. (Mk 5, 22-43)

⁴²Mikor beesteledett – mivel a készület napja, azaz szombat előtti nap volt –, ⁴³odajött az arimateai József, egy előkelő tanácsos, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. ⁴⁴Pilátus nem akarta elhinni, hogy már meghalt. Hívatta a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. ⁴⁵Amikor a századostól megbizonyosodott erről, Józsefnek ajándékozta a testet. ⁴⁶József pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, és begöngyölte a gyolcsba. Azután egy sziklába vágott sírba helyezte, és a sírbolt bejáratához egy követ hengerített. ⁴⁷Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték. (Mk 15,42-47)

¹¹Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. ¹²Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. ¹³Amikor meglátta őt az Úr, megesett rajta a szíve, és ezt mondta neki: »Ne sírj!« ¹⁴Majd odament, és megérintette a hordágyat. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: »Ifjú! Mondom neked: kelj föl!« ¹⁵A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának. ¹⁶Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: »Nagy próféta támadt közöttünk!« És: »Isten meglátogatta az ő népét!«. ¹⁷Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken. (Lk 7,11-17)

¹⁷Amikor Jézus megérkezett, úgy találta, hogy Lázár már négy napja a sírban van. ¹⁸Betánia pedig Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumnyira. ¹⁹Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. ²⁰Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, eléje ment, Mária pedig otthon maradt. ²¹Márta akkor így szólt Jézushoz: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. ²²De most is tudom, hogy bármit is kérsz Istentől, Isten megadja neked.« ²³Jézus azt felelte neki: »Testvéred fel fog támadni.« ²⁴Márta így szólt hozzá: »Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.« ²⁵Jézus azt mondta neki: »Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, ²⁶és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?« ²⁷Márta azt felelte neki: »Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön.«
²⁸Miután ezt mondta, elment és hívta a nővérét, Máriát, és odasúgta neki: »A Mester itt van és hív téged.« ²⁹Amikor az meghallotta ezt, gyorsan fölkelt, és hozzá sietett. ³⁰Jézus ugyanis még nem ért a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta eléje ment. ³¹A zsidók pedig, akik a házban vele voltak és őt vigasztalták, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkelt és kiment, utánamentek, mert azt gondolták: »A sírhoz megy, hogy ott sírjon.« ³²Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, lábaihoz borult, és azt mondta neki: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.« ³³Jézus pedig, látva, hogy sír, és hogy a vele érkező zsidók is sírnak, a lelke mélyéig megindult és megrendült. ³⁴Megkérdezte: »Hová tettétek őt?« Azt felelték neki: »Uram, jöjj és lásd!« ³⁵Jézus könnyezett. ³⁶Erre a zsidók azt mondták: »Íme, mennyire szerette őt!« ³⁷De voltak köztük, akik így szóltak: »Ő, aki megnyitotta a vak szemeit, nem tehette volna meg, hogy ez meg ne haljon?«
³⁸Jézus, lelkében még mindig megindulva a sírhoz ment. Egy barlang volt az, és kővel volt befedve. ³⁹Jézus így szólt: »Vegyétek el a követ!« Márta, a megholt nővére azt mondta neki: »Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!« ⁴⁰Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?« ⁴¹A követ tehát elvették. Jézus pedig fölemelte szemeit, és így szólt: »Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. ⁴²Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem.« ⁴³Miután ezeket mondta, hangosan ezt kiáltotta: »Lázár, jöjj ki!« ⁴⁴S az, aki halott volt, kijött. A lába és a keze pólyával volt körülkötve, és az arcát kendő födte. Jézus azt mondta nekik: »Oldozzátok ki, és hagyjátok elmenni!« (Jn 11,17-44)

²Istvánt pedig istenfélő férfiak eltemették, és nagyon megsiratták. (Csel 8,2)

³Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, ⁴eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. (1Kor 15,3-4)

A halál a Krisztussal való találkozás szentsége. A halálban a lélek a végső feltámadásig elszakad a testtől. A testnek, mint a lélek templomának megbecsülése, és végső nyugalomra helyezése ezért irgalmassági cselekedet. Megbecsülése a földi létnek, megbecsülése a személynek, aki eltávozott, és akiből szemeink előtt csupán teste maradt meg. Ezért egy szeretett személy halála egy ajándékká és kegyelemmé válhat számunkra. Lázár halála is ez volt Jézus számára: általa megdicsőült az Emberfia.