Szentek élete

Ünnepe: december 31.

† Róma, 335.

Szilveszter római születésű volt, s majdnem huszonkét évig, 314-től 335-ig volt pápa. Elődje, Miltiádész pápa alatt szabadult meg Róma Maxentius zsarnokságától, amikor Nagy Konstantin a Milviusi-hídnál legyőzte őt. Ez meghozta az Egyház számára a szabad vallásgyakorlást is. Tanúk szólnak amellett, hogy Szilvesztert hitvallóként tisztelték, mivel az utolsó üldözésben, Diocletianus idejében állhatatosan megvallotta Krisztust. A felszabadulás első időszakában ugyanis az egész birodalom területén az volt a szokás, hogy olyan férfiakat választottak és szenteltek püspökké, akik az üldözés idején hitvallók voltak.
Szilveszter pápaságának egyik legfontosabb teendője volt az egyházi élet megszervezése Rómában. Maga a császár nem kedvelte Rómát, egész uralkodása alatt mindössze háromszor fordult meg benne, akkor is csak rövid időre.
De éppen e távollétnek köszönhető, hogy nem került sor a pápa és Konstantin között olyan összeütközésekre, amilyenekre – a császár azon öntudatából fakadóan, hogy ő felelős az Egyház belső békéjéért is – a keleti püspökök és Konstantin között sor került.
A római püspök primátusának érvényesülése szempontjából Szilveszter pápasága annyiban jelentős, hogy a két zsinatra, melyeket a császár hívott össze (314-ben a dél-franciaországi Arles-ban, 325-ben pedig Niceában), nem személyesen ment el, hanem képviselőt küldött. A történészek nem tudják pontosan megokolni, hogy a pápa maga miért maradt távol e zsinatokról. Azt mondják, lehetséges, hogy szokatlan volt a meghívás a zsinatra, amely eddig egyháztartományok gyűlése volt, most pedig a császár mint politikai vezető az egész birodalom területéről hívta meg a püspököket. Szilveszter tehát óvatosságból nem ment el, s ezt okossága diktálta, mert ezzel gátat tudott vetni a császár befolyásának az Egyház belső ügyeire. Valószínűbb azonban a másik magyarázat: azért küldöttekkel képviseltette magát, mert az addigi gyakorlat szerint a zsinatokon mindig a zsinatnak helyt adó város püspöke elnökölt. Ő pedig mint Róma püspöke nem akart olyan helyzetbe kerülni, hogy Péter utódával szemben valaki más vezesse az Egyház egyetemes gyűlését. Az arles-i zsinatra azt a megindoklást küldte maga a pápa, hogy nem hagyhatja el az Apostolok sírját. S ez így is maradt egészen a középkor végéig: a pápák személyesen nem vettek részt a Rómán kívüli zsinatokon. Az arles-i zsinat határozatait egy tiszteletteljes levél kíséretében megküldték Szilveszternek, igaz akkor még nem jóváhagyásért, hanem hogy az egész Egyháznak hirdesse ki a zsinati határozatokat.
Miltiádész pápa kapta a császártól az első nagy adományt, amellyel a Lateráni palotát a pápa rendelkezésére bocsátotta. A 313 októberére meghirdetett zsinat atyái – a császár kívánságára az újonnan jelentkező donatizmust vették vizsgálat alá, mivel ez az eretnekség Észak-Afrika egyházaiban súlyos nehézségeket okozott – már ebbe a palotába gyűlhettek össze. A nagy római templomok építéséről azonban már Szilveszter tárgyalt a császári építészekkel. Konstantin ugyanis elrendelte, hogy a Lateráni palota mellé építsenek egy nagy bazilikát, amely később a „Minden Templomok Anyja” nevet kapta. A pápák egészen a 14. századig ebben a palotában éltek és innen gyakorolták pápai hatalmukat. Szilveszter évei alatt készült a Vatikáni-dombon a Szent Péter sírja fölötti bazilika. Szent Pál sírja fölé egy kisebb bazilikát kezdtek építeni az ostiai út mentén. A Laterántól nem messze pedig megkezdték a Szent Kereszt-bazilika építését, amely arra volt hivatva, hogy a jeruzsálemi szent helyek megjelenítője legyen Rómában.
Szilvesztertől semmi írott emlék nem maradt ránk. Zsinatról sem tudunk, amit Rómában tartott volna. A két követtől eltekintve nem avatkozott be a kibontakozó krisztológiai vitába, amelynek alapkérdése Krisztus istensége volt. A kérdést az alexandriai származású Arius pap vetette föl, és ötven éven át folyt a vita, főleg a keleti egyházban. A probléma – hogy mi módon lehet filozófiailag összeegyeztetni Jézus Krisztus istenségét azzal a tanítással, hogy csak egyetlen Isten van – az akkori római egyházat különösebben nem érintette. Komolyabban csak Szilveszter utódai avatkoztak be a vitába.
Száz esztendővel Szilveszter halála után hozzáfogtak ahhoz, hogy a történeti források hallgatását pótolják a pápa és a császár kapcsolatára nézve. Nem tudták elviselni, hogy semmi komoly adat nincs arról, milyen viszonyban volt egymással a két fő. A kérdés annál égetőbb volt, mert Konstantinápoly azzal az igénnyel lépett föl, hogy politikai súlya miatt – s mert Nagy Konstantint a város főtemplomában temették el – a keleti egyház pátriárkai székhelyei között elsőbbséget kapjon. Ezért legendát költöttek, amely szerint Konstantin Rómában székelt és szoros kapcsolatban állt Szilveszterrel, holott valószínűleg szót sem váltottak egymással, talán csak messziről látta Szilveszter a városba látogató császárt. Ez a „helyesbítés” a mai történettudomány szemében hamisítás, de a minősítés semmit nem változtat azon a tényen, hogy a legenda az egész középkoron át lényegesen befolyásolta az Egyház és a birodalom kapcsolatát.
A szerény Szilveszter pápa alakja a legendák fényében világtörténelmileg egyedülálló jelentőségű, mert ő volt az a pápa, aki Nagy Konstantinnal együtt történelmet formált.
Marcus Aurelius császár (161–180) nagy lovasszobra, amely a római Capitoliumon ma is csodálatot kelt a szemlélőben, akkoriban a Lateráni palota mellett állt. Ebből később arra következtettek, hogy nyilván Konstantint ábrázolja, s csak ennek volt köszönhető, hogy a későbbi korokban nem olvasztották be! A legenda ugyanis elmondja – természetesen ennek sincs történeti hitele –, hogy a császárt Szilveszter gyógyította meg súlyos betegségéből, majd meg is keresztelte. A császár hálából nagy ajándékokkal halmozta el az Egyházat.
E legenda magvának rendkívül nagy hatása volt az egyházi állam, illetve a birodalom és a pápaság középkori kapcsolatának alakulására.
A legendában ugyanis az áll, hogy Konstantin törvényt alkotott, melynek értelmében „az egész földkerekség papjainak a római püspök ugyanúgy feje, ahogyan az összes hivatalnokok feje a császár”. A legenda késői ábrázolása a Vatikáni Múzeum Konstantin-termében látható, és mutatja a későbbi korok elképzelését Konstantin megtéréséről és ennek egyháztörténelmi jelentőségéről. Mindez egész másként zajlott le, mint ahogy a képek mesélik.
Szilveszter pápa még Konstantin császár előtt, 335. december 30-án halt meg. A Via Salaria mentén, a Priscilla-katakombában temették el.
Ünnepét az 5. század óta általánosan megülik.

A szent pápa életéből, aki az egyháztörténelem fordulópontján kormányozta az Egyházat, annak a legendának alapján mondunk el néhány részletet, amely összekapcsolta őt Konstantin császárral, és nagy csodatévő erőt tulajdonított a pápának.
E legenda szerint a császár, miután Maxentius trónkövetelő fölött győzelmet aratott és meghódította Rómát, még egyszer üldözést kezdett a keresztények ellen. Ezért leprával bűnhődött. Betegségében az egyik éjszaka álmot látott: megjelent neki Péter és Pál apostol, és megmondták, hogy gyógyulást sehol máshol nem remélhet, csak Szilveszter pápánál, aki tud egy csodatévő forrásról, melynek vize mindazokat meggyógyítja, akik megmerülnek benne.
Szilveszter azonban nem volt Rómában, mert az üldözés elől a Soracte-hegy egyik barlangjában húzódott meg. A császár azonnal követeket küldött hozzá, és kérte, jöjjön vissza Rómába. Szilveszter vissza is tért, s tanítani kezdte a császárt a keresztény hitre, megnyittatta vele a börtönöket, melyekben a keresztény foglyokat őrizték, majd elvezette a keresztelőmedencéhez. Ott a császár visszanyerte egészségét. Hálából azonnal törvényeket bocsátott ki az Egyház javára, és nagy ajándékokkal fejezte ki háláját a gyógyulásért. Az egyik templom építésénél ő maga is kapát ragadott, és tizenkét kosárnyi földet a saját vállán szállított el.
Szimbolikus jelentése van a sárkányról szóló történetnek. Eszerint egyszer pogány papok jöttek Konstantinhoz, és keservesen panaszolták, hogy mióta a császár megkeresztelkedett, megjelent egy barlangban egy hatalmas sárkány és naponta több embert fal föl. Konstantin értesítette a dologról a pápát, aki megígérte, hogy ártalmatlanná teszi a sárkányt. Miközben Szilveszter imádkozott, megjelent neki Szent Péter, és fölszólította, hogy minden félelem nélkül ereszkedjék le két papjával együtt a sárkány barlangjába, s Jézus Krisztus nevében kötözzék meg a sárkányt, majd a kereszt jelével pecsételjék le a barlangot.
Szilveszter tehát két reszkető pappal útnak indult. Alászálltak a barlangba, a sátán lakóhelyére, megkötözték a vadállatot, majd lepecsételték a mélyen fekvő barlangot a kereszt jelével, és elindultak vissza a felszín felé. A folyosón azonban belebotlottak két holttestbe: két varázsló lopakodott utánuk kíváncsian, de a vadállat mérges lehelete megölte őket. Szilveszter mindkettőjüket talpra állította, és együtt jöttek föl a várakozó emberekhez. Nem csoda, hogy ezután az emberek seregestül kérték a keresztséget.

Istenünk, kérünk, Szent Szilveszter pápa közbenjárására segítsd népedet, hogy jelen életét kormányzásod alatt élje, és boldogan találhasson el az örök életre!